Alapítva 1995
Menü Rendeléskövetés Árajánlatkérés

ÁSZF

1. Általános kikötések:

Az alábbi üzleti feltételek érvényesek minden ajánlatunkra, szállításunkra és szolgáltatásunkra. Bármilyen módosítás, még akkor is, ha az a felek között megbeszélésre került, csak írásban érvényes, ugyanolyan formai kellékekkel, mint a szerződés maga.

A szerződő Felek tudomásul veszik, hogy szerződéses kötelmük kizárólag jelen megrendelés visszaigazolásban részletezett, mindkét fél által leegyeztetett és elfogadott műszaki tartalommal bíró termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik. A megrendelés visszaigazolást megelőzően bárminemű  szóbeli és írásos megállapodás (árajánlat, e-mail levelezés, SMS, valamint egyéb utólagosan fellelt korábbi műszaki dokumentáció stb.) a dokumentum aláírásával érvényét veszíti.

2. Szerződés:

Megrendelésnek, megállapodásnak csak a Vevő és a Foton Kft. által aláírt, dátummal ellátott megrendelés visszaigazolás tekinthető. Szóbeli megrendelésre és megrendelés módosításra nincs lehetőség. Írásos módosítást a vállalt határidő lejárta előtt maximum 4 héttel fogadunk el, a változtatás műszaki és pénzügyi vonatkozásainak tisztázásával, aláírásával, ez azonban maga után vonhatja a szállítási határidő változását.

3. Szerződés megerősítése:

Foglaló fizetése a vállalkozó felé. Ptk. 6:185.§ szerint:

(1) A másik félnek fizetett pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik.

(2) Ha a szerződést teljesítik, a tartozás a foglaló összegével csökken. Ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár.

(3) A teljesítés meghiúsulásáért felelős fél az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni.

(4) A foglaló elvesztése vagy kétszeres visszatérítése a szerződésszegés következményei alól nem mentesít. A kötbér és a kártérítés összege a foglaló összegével csökken.

4. Gyártás megkezdésének feltétele

A végleges megrendelés visszaigazolás mindkét fél (társaságok esetén: képviseletre jogosult személyek) általi aláírásával egy időben a Megrendelő, a Foton Kft. bankszámlájára/ pénztárába az 50% foglalót megfizeti. A foglaló átutalással történő fizetését csak abban az esetben tekintjük teljesítettnek, ha az összeg bankszámlánkra befolyt! 

5. Árak:

Telephelyi árak, a megadott műszaki tartalommal, a helyszínre szállítás díja nélkül értendők. Nem tartalmazzák a beépítéshez szükséges segédanyagok, a beépítés,a párkányok és a hézagtakarási munkák stb. költségeit.

6. Fizetési feltételek:

A megrendeléskor a bruttó ár 50%-át szükséges foglalóként befizetni, a számla végösszege az elszállítás előtt, illetve az áru átvételekor esedékes. A gyártás indítása és a késztermék szállításának feltétele a foglaló befizetése, illetve a végszámla kiegyenlítése. Amennyiben a foglaló befizetése illetve átutalása késik, úgy a szerződésben vállalt szállítási határidő a késedelmes napok számával meghosszabbodhat.

7. Fizetési mód:

Készpénzzel a pénztárban, csekkel vagy banki átutalással. Csekk és utalás esetén a pénzügyi teljesítés tényének hiteles igazolása szükséges. A vételár teljes kiegyenlítéséig a Foton Kft. a leszállított termékekre a tulajdonjogát fenntartja.

8. Késedelmi kamat:

Amennyiben a Vevő késedelmes pénzügyi teljesítésbe esik, úgy a Foton Kft. a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét számítja fel.

9. Szállítási (gyártási) határidő:

Szállítási határidő után egy héten belül történő szállítás még időben történő teljesítésének minősül. Az áru készre jelentése szerződés teljesítésnek minősül. Vismajor, közlekedési- és üzemzavarok, munkabeszüntetés, nyersanyagban és hasonlókban felmerülő hiány esetében a szállítási határidő a fentiek következtében kiesett időtartamnak megfelelő teljesítési idő meghosszabbításához vezetnek. A Foton Kft.  csak akkor esik teljesítési késedelembe, ha egy további, a Vevő által írásban adott, legalább 14 napos póthatáridő eredménytelenül lejárt és a késedelemért a Foton Kft. a felelős.  A Foton Kft. fenntartja magának az előszállítás és a részszállítás jogát.

10. Teljesítés:

Készre jelentés és a végszámla rendezése után a Foton Kft. telephelye, a gépjárműre rakva. A Foton Kft. lehetőséget biztosít a megrendelt termék telephelyi –fizetést megelőző- átnézésére. A termék Vevő, vagy meghatalmazottja részére történő átadását követően a Foton Kft. mennyiségi és minőségi reklamációt nem fogad el (kivéve a rejtett, átvételkor nem látható hibák esetén).

11. Szállítás:

A szállítás a Foton Kft. értesítését (készre jelentését) követően 1 héten belül a Vevő által biztosított gépjárművel, ferde vagy függőleges helyzetben rögzítve történik. Külön kérésre a Foton Kft. előre egyeztetett díjazás és elszámolás mellett megszervezi a késztermék helyszínre juttatását. A Vevő tudomásul veszi, hogy a kiértesítéstől számított egy héten belül az árut elszállítja. Ha ez nem történik meg, a Foton Kft. minden további megkezdett hét után 2000,- Ft+ ÁFA tárolási díjat számol fel.

12. Csomagolás:

A nyílászáró szerkezetek a termékprofil védőfóliáján kívül más védőcsomagolással nincsenek ellátva. A kilincs, a vasalat- és furattakaró – műanyag elemek mint kötelező tartozékok, külön csomagolva kerülnek átadásra.

13. Helyszíni felmérés:

Külön kérésre, ha a beépítést mint külön szolgáltatást is megrendelik, a nyílászárók gyártása előtti pontosítása végett egyszeri díjmentes felmérést végez a Foton Kft. Egyéb esetekben felmérést nem vállalunk. A felmérés nélkülözhetetlen feltétele a padlószint feletti, 1,00 m-es szintvonal megléte a külső teherhordó falak belső oldalán vagy kávarészén, függetlenül attól, hogy új beépítésről vagy nyílászáró cseréről van szó. Amennyiben időközben a beépítés megrendelését a Vevő visszavonja, úgy a felméréskor megállapított méretek csak ajánlásként élnek tovább és a felmérés díját a Vevő a Foton Kft. részére megfizeti. A felmérésről jegyzőkönyv készül, az akkor tekinthető hitelesnek, ha a Vevő annak minden oldalát aláírásával jóváhagyta.

14. Beépítés:

Külön megegyezés, aláírt megrendelés visszaigazolás alapján a Foton Kft. vállalkozik az elkészült nyílászáró szerkezetek helyszíni beépítésére is. A nyílászárók rögzítése a falazási munkákat követően, vakolás előtt a szabadon hagyott falnyílásba utólag, szerelt jelleggel csavarral (dübellel) történik, nyílás kialakítás,helyszíni javító jellegű kőműves és egyéb szakipari munkák nélkül. A Vevő, vagy jegyzőkönyv aláírására jogosult személy jelenléte nélkül a beépítési munkák nem kezdhetők el.

A nyílászárók beépítési költsége önmagában nem tartalmazza a bontott szerkezetek elszállítását. Bontásos csere során a Foton Kft. nem vállal sem belső, sem külső helyreállítási munkákat. A Vevő elismeri és tudomásul veszi, hogy a régi nyílászárók bontása közben, előre nem tervezhetően és mértékben károk keletkezhetnek. Bontással keletkezett károk helyreállítási költségei, mind a kőműves, mind a festési munkák minden esetben és teljes mértékben a Vevőt terhelik. Továbbá a kőműves, vagy festő vállalkozó feladata a PUR hab utólagos levágása, valamint az utólapos siloplast-ozás elvégzése. A nyílázsárókat védőfóliával látjuk el, hogy a beépítés illetve az építkezési folyamat során ne sérüljenek. A védőfóliák, valamint a nyílászárók beazonosítására szolgáló etikett címkék eltávolítását a kőműves és festéti munkák befejezésével kérjük eltávolítani, ez nem a Foton Kft. feladata.

15. Beépítés díja:

Tartalmazza a beépítéshez szükséges segédanyagokat: szerelővas, dübel, csavar, PUR hab, valamint a szerkezetek szakszerű rögzítését és szükség szerinti beszabályozását, a szerelési hézag tömítését, a kilincsek felrakását és a tartozékok átadását vagy kérésre felhelyezését. A nyílászáró szerkezetek rendeltetésszerű használatához nem szükséges párkány, a belső könyöklők és a szerelési hézag letakarása műanyag takaróléccel. Ezek anyag és munkaköltségeit nem tartalmazza a beépítési díj. Csak akkor részei a munkáknak, ha erre a szerződés konkrétan kitér.

16. Garancia:

A Foton Kft. minden általa gyártott és forgalmazott termékre a 151/2003 (IX.22) Korm.rendelet és a 19/2014(IV.29) NGM rendeletek alapján:

- 10.000 Ft - 100.000 Ft eladási ár között 1 év kötelező jótállást,

- 100.001 Ft 250.000 Ft eladási ár között 2 év kötelező jótállást,

- 250.001 Ft eladási ár felett 3 év kötelező jótállást vállal, külön termékekre vonatkoztatva (Pl. 24.500Ft-os ablak -> 1 év jótállás; 225.000Ft-os bejárati ajtó 2 év jótállás, stb).

A jótállás feltétele a végszámla megőrzése és bemutatása!

A szavatossági jogok érvényesítése során a hiba bizonyításával kapcsolatosan felmerülő javítási költségek a Megrendelőt terhelik! 

A szakszerűtlen beépítés és karbantartás, idegen eredetű javítás, beavatkozás, változtatás, szándékos rongálás esetén a Foton Kft. mentesül a szavatossági kötelem alól. Minőségi kifogásait a Megrendelő minden esetben írásban köteles közölni a foton@foton.hu e-mail címre, vagy levelezési címünkre (9400 Sopron, Ipar krt 4/b).

 

A szerződő felek felmerülő jogviták esetén elfogadják a Sopron Járásbíróság kizárólagos illetékességét. Az Általános Szerződési feltételek aktuálisan érvényben lévő változata a www.foton.hu weboldalon megtekinthető.

Tisztelettel köszönjük megrendelését!
Sopron, 2020. 12. 12. 

ÁSZF letöltése PDF-ben »